EFOP-3.6.2-16-2017-00014

Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén

Az ELTE SEK a Széchenyi 2020 program keretében 7 db pályázatot adott be, amelyek mindegyike támogatásban részesült. Az elkövetkező 40 hónapban ezen pályázatok keretében közel 3 milliárd forint, a budapesti kollégák által beadott pályázatok révén további 1 milliárd forint hasznosul Szombathelyen. Az EFOP-3.6.2-16-2017-00014 projekt az egyre időszerűbb, és nemzetközileg is nagy érdeklődéssel kísért fényszennyezés kutatás témakörében készült az ELTE SEK oktatója, Prof. dr. Kolláth Zoltán egyetemi tanár vezetésével.

A fényszennyezés a környezeti ártalmak egyik kevésbé ismert formája, pedig ugyanannyira oda kellene figyelni rá, mint a többi szennyező forrásra. A fény hatással van a növényekre, állatokra és hasonlóan az emberekre is. Akár kis mennyiségű, rossz időben érkező fény is megzavarhatja az élőlények belső óráját, a hormonok termelését, vagy akár a teljes ökoszisztémát is károsan érintheti.

A szentjánosbogarak szaporodását ellehetetlenítheti a fényszennyezés.

A ragadozó-zsákmány kapcsolatok felborulhatnak és az éjszakai fajok növekvő mértékben elveszthetik életterüket. Ezzel egyidejűleg a fény előállítása egyre olcsóbbá válik a modern technológia jóvoltából. Ráadásul a kibocsátott fény nagyobb arányban tartalmaz kék komponenst, ami káros a környezetünkre. A fényszennyezés mértéke évente 5-10 %-kal növekszik.

Az ELTE Savaria Természettudományi Centrumának vezetésével egy tudományos konzorcium kezdi meg a fényszennyezéssel kapcsolatos kutatásokat az EFOP-3.6.2-16-2017-00014 kiírásban elnyert "Nemzetközi kutatási környezet kialakítása a fényszennyezés vizsgálatának területén" című projekt keretén belül. A nemzetközi együttműködésben zajló kutatások kiterjednek a fényszennyezés hatásának széles körű vizsgálatára, Magyarország fényszennyezettségi állapotának felmérésére. Ezen kívül a projektben szerepel egy olyan világítási projekt is, amellyel demonstrálják, hogy lehetséges olyan közvilágítást kiépíteni, ami a környezet szempontjából is optimális. Két kistelepülésen épül ki olyan világítási rendszer, ami támogatja a tudományos kutatásokat és akár nemzetközi viszonylatban is mintaértékű lehet a környezetbarát megoldások tekintetében.

A fényszennyezés nem ismer határokat

A természetes környezetben lévő Szent Vid kápolnát a távolban lévő Szombathely fényei világítják meg.

Fénycsapdába esett rovarok haláltánca

A kápolnát megvilágító fényvetők fénycsapdaként működnek. A kép éjjel 2 órakor készült, a településen kívül, ahol, amikor nem hasznosul a világítás...

A kutatásokban a Savaria Egyetemi Központon kívül az Eszterházi Károly Egyetem (Eger) és a Kaposvári Egyetem vesz részt. A projekt futamideje 38 hónap, a támogatás teljes összege 970milló forint.

A projekt szakmai vezetője: Prof. dr. Kolláth Zoltán (ELTE SEK)
Projektmenedzser: Pintér Zsolt (ELTE SEK)