A csillagos égbolt etikája

Fotó: Kolláth Kornél

Csillagoségbolt-oázisok

Fáradságos munkával igyekszünk megóvni – amennyire lehet – a csillagos égbolt látványát. A városok, települések fényei nagyon sok helyen nem engedik meg számunkra, hogy az éjszaka csodájában gyönyörködjünk. Egy nagyobb léptékű projektben igyekszünk felmérni a jelenlegi állapotot és javaslatot teszünk arra is, miként kellene világítani. Nem lehet gyors javulást elérni, de igyekszünk segíteni az éjszakai tájkép és környezet megóvását. Sok jó szándékú társammal létrehoztuk először a Zselici Csillagoségbolt-parkot, amit a Hortobágy és a Bükk követett. Ne feledjük, hogy ezek nemzetközileg is jelentős helyszínek, pl. a Zselic Európában elsőként nyerte el ezt a címet. Olyan oázisok ezek, ahova még elmehetünk megcsodálni az éjszaka fölénk boruló látványt.

Vigyázzunk rájuk

Azonban a városi fények után újabb veszély leselkedik azokra, akik gyanútlanul indulnak az éjszakába: saját csillagnéző vagy fotózó társaink azok, akik megkeserítik az életünket. A Zselicben létrejött egy bemutatóközpont, ami óriási érték a csillagok és a természeti környezet szerelmeseinek, kedvelőinek. Megszületett egy jó dolog az erdő közepén. Viszont arra jutottam, hogy egy-két éjszakai fotó kedvéért már nem feltétlenül jó odamenni. A Perseidák 2018-as maximumának éjszakáján – a bemutatóközpont teljes égboltot mutató webkamera filmje alapján nem volt olyan időszak, amikor ne jártak volna autók, és ne reflektoroztak volna egyéb fényforrásokkal. (Azt már csak zárójelben írom ide, hogy sajnos nem csak a csillagos égbolt kedvéért látogatnak a sötét erdőbe jó páran, hanem a bezárt szórakozóhelyről, diszkóból érkeznek a buli folytatására – sokszor alkoholmámorban.) De nem csak a Csillagpark parkolójában jelent gondot az alkalmi fényszennyezés. Ha egy helyet felfedez valaki és publikálja, megosztja a helyet egy-egy jól sikerült fotóval, másoknak is kedve támad ezekre a csillagfény menedékekre. Ez önmagában még nem jelentene gondot -örüljünk, hogy megtehetjük. De éppen ezért legyünk tekintettel másokra is. Nem mindig tudjuk elkerülni azt, hogy akár minimálisan világítsunk. Talán „Az erdő fohásza” mellé ki kellene tábláznunk azt is, hogy miként kell vigyázni az éjszakára? Valószínűleg igen. A Zselici Csillagparkba vezető úton szívesen látnék egy nagy táblát, ami figyelmeztet arra, hogy csillagnéző övezet következik… Személyes javaslataim az alábbiak:

  • Légy tekintettel másokra. Ők nem biztos, hogy a Te fényeidet szeretnék megfigyelni vagy fotózni.
  • A fényszennyezéssel kapcsolatos felhívásainkban mindig hangsúlyozzuk azt, hogy a sárgás, esetleg a meleg fehér fények azok, amik a környezet számára „egészségesek”. Egy szép fotó mondhat valamit a nézőnek, szemléletformáló ereje van. Egy hideg, kékes fénnyel megvilágított természeti környezet éppen az ellentétét sugallja annak, amit mondania kellene. Ha már elkerülhetetlen, hogy szelfit csinálsz a csillagos égbolt alatt, világítsd meg magad sárgás fénnyel. Egy régi rom látványához is jobban illik a gyertya vagy fáklya fényét idéző narancsos világítás. De sokszor van elég fény mesterséges világítás nélkül is, hogy megörökítsük a környezetet.
  • Akár a fényképezőgép piros működés jelző fénye is zavaró lehet egy hosszú expozíciós felvételen. Ha elkerülhetetlenek ezek a fények, akkor ragasszuk le időszakosan sötét szigetelőszalaggal, vagy alkalmazzunk valami hasonló megoldást!
  • A fejlámpa különösen zavaró lehet, viselőjének körbeforduló tekintete (és feje) világítótoronyként pásztázza körbe és kápráztatja el a környezetben lévőket.
  • Ha autóval érkezel, akkor menj oda már a szürkület kezdetén – úgyis kell az idő arra, hogy berendezkedj az éjszakai megfigyelésre, fotózásra. Ha „korán” távozol, úgy parkolj le, hogy minél kevésbé zavard az ott maradókat!
  • Érdemes egyeztetni a már helyszínen lévő fotósokkal, hogy - amennyiben lehetséges - ne zavarjuk egymás fényképezését.

Pusztatorony

A somogyvámosi Pusztatorony jól látszik ezen a képen, a természetes égi háttér és a távoli város idáig jutó világítása elég fényt ad a fotózáshoz. De...

csak egy kamera...

De közelről nézve a képet, már egy kamera piros jelzőfénye is zavaró lehet.